Közvetíti:
NEKA
37
Veszprém Handball Academy U20
37
FU20 I. osztály - Nyugat
(10. forduló)
(10. forduló)
Dec. 05. Péntek, 18:00
NEKA Csarnok | Balatonboglár
NEKA Csarnok | Balatonboglár
Játékvezetők:Simon Barna, Weinert Gergő
Gulyás István | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U20 csapat
Úgy gondolom, hogy igazi rangadót láthattunk, ahol az első és a második helyezett csapott össze és ami eleve presztízsértékű mérkőzésnek számít. Nagyon nagy volt az iram, sok támadás folyt le mindkét oldalon. Az első félidőben támadásban dominánsabbak voltunk, viszont a védekezésünk nem működött megfelelően, rengeteg gólt kaptunk beállóból. A második játékrészben viszont a hazai csapat feljavult védekezésben, jóval nehezebb feladat elé állítottak minket, és egy kicsit meg is rogyott a támadójátékunk. A végjátékban azonban sikerült újra ritmust váltanunk, védekezést is módosítottunk, és ennek köszönhetően végül sikerült döntetlenre menteni a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy összességében igazságos eredmény született. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy átlagban 2–3 évvel fiatalabbak vagyunk, ezért különösen megsüvegelendő az a nagy küzdelem, amit a fiúk mutattak.