CYEB-Budakalász
31
Veszprém Handball Academy U20
32
FU20 I. osztály - Nyugat
(13. forduló)
(13. forduló)
Feb. 14. Szombat, 15:00
Sportcsarnok | Budakalász
Sportcsarnok | Budakalász
Játékvezetők:Koronczai Loretta, Ónodi Erika
Gulyás István | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U20
Jól kezdtük a mérkőzést, de az első félidőben több százszázalékos helyzetet is kihagytunk, amivel folyamatosan mérkőzésben tartottuk a házigazdákat. Az ellenfél kiváló kapusteljesítményt nyújtott, és ebből erőt merítve átvették a kezdeményezést. A folytatásban próbáltunk zártabb védekezésre váltani, azonban továbbra is sok tiszta helyzet maradt ki, és a korábbi mérkőzésekhez képest a védekezésünk, illetve a kapusteljesítményünk is visszafogottabb volt. Ennek ellenére a csapat mentálisan stabil maradt, és végül egygólos győzelmet arattunk, ami rendkívül fontos számunkra. Dolgozunk tovább, hiszen szerdán már újabb mérkőzés vár ránk, amelyre a lehető legjobban szeretnénk felkészülni.