Közvetíti:

Veszprém Handball Academy U21
36
Százhalombattai KE
26
NB I/B Férfi
(17. forduló)
Feb. 15. Vasárnap, 16:00
DEVM Csarnok | Veszprém
Játékvezetők:Gál László József, Ludvig Benedek Dezső
Az NB I/B-s bajnokság 17. fordulójában a Veszprém Handball Academy a Százhalombattai KE együttesét fogadta a DEVM Csarnokban. A mérkőzést a vendégek kezdték, az akadémisták pedig Apró, Molnár, Fenyő, Szabó, Varga és Körösi alkotta védelemmel, a kapuban Győri Nándorral álltak fel. A találkozó rögtön egy veszprémi védéssel indult, majd Molnár Robin balszélről volt eredményes. Ezt ismét egy hazai bravúr és újabb Molnár-találat követte. Gyors iramban zajlott a mérkőzés: a veszprémiek főként lerohanásokból és átlövésekből voltak eredményesek, míg a vendégek betörésekből próbálták bevenni a kaput. Mivel a hazai akciók hatékonyabbnak bizonyultak, tíz perc után a Százhalombatta időkéréssel próbálta rendezni sorait. A folytatásban több sorcserét is láthattunk, de a veszprémiek végig kontroll alatt tartották a játékot. Kemény, agresszív védekezésüknek köszönhetően négy-öt gólos előnyt őriztek meg, így a félidő végén 18:13-as állással vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőt a bakonyiak kezdték, a kapuban Győrit Várady-Szabó váltotta. Az első támadásból Kőrösi Botond volt eredményes hétméteresből, majd Molnár és Szabó találataival tovább növelte előnyét a Veszprém. A hazaiak magabiztos játékkal építették tovább vezetésüket, amely a 45. percre már tízgólosra duzzadt. A százhalombattaiak minden igyekezetük ellenére sem találták a fogást a hazai védekezésen, nyolc-kilenc gólnál közelebb nem tudtak zárkózni. A frissen pályára lépő Czinczás, Szeip és Szökrényes is betalált, majd egy Várady-Szabó László-bravúr után, hat perccel a vége előtt ismét tíz gól volt a különbség. A hajrában is hasonló mederben zajlott a játék, így a Veszprém Handball Academy végül magabiztos, tízgólos győzelemmel tartotta itthon a két pontot (36:26, 60. perc).
Tombor Csaba | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U21
"Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, és köszönjük szurkolóinknak a biztatást. Úgy gondolom, a Szeged elleni mérkőzéshez képest egy teljesen más arcát mutatta a csapat. Fejben nagyon jól álltunk bele a találkozóba, kemény, agresszív védekezéssel domináltunk, és ebből gyors lerohanásokkal sikerült olyan előnyt kialakítani, amelyet végig kontroll alatt tudtunk tartani. Ez az a játék, amely hosszú távon is eredményes lehet számunkra. Szeretnénk ezt a teljesítményt a tavaszi fordulókban is továbbvinni, és erre építeni a következő bajnoki kihívások során."
 
Koncsár Gergely | vezetőedző, Százhalombattai KE
"Gratulálok a Veszprémnek! Elmaradtak a megállító ütközéseink, valamint a visszarendeződésünk sem volt megfelelő dinamikájú, így nem volt ma reális esélyünk a pontszerzésre."
 

kiemelt támogatóink  

támogatóink