Akadémia | 2024. Ápr. 28.

Nem dőlt el a párbaj

Az utolsó másodpercig kiélezett mérkőzésen végül 1-1 ponttal gazdagodott mindkét veszprémi alakulat.
Az NB I/B bajnokság 27. fordulójában a Veszprém Handball Academy a Fejér-B.Á.L. Veszprém U21-et fogadta a DEVM Csarnokban. A mérkőzés a piros színű hazaiak támadásával indult és a Bőti, Bene, Czabula, Barna, Végh, Balogh támadósorral állt fel a Veszprém. A kapuban Reidmár Dominik kezdett. A találkozó első támadásából fél perc elteltével Bene Zsombor volt átlövésből eredményes, de a vendégek válaszolni tudtak, majd Barna Dániel technikai hibáját követően újabb 2 gólt szereztek. (1:3 3.perc) Barna Dániel ezután hetesből kijavította hibáját, de a vendégek tovább ostromolták az akadémisták kapuját. Bőti Dominik két alkalommal tudott szélről gólt szerezni, ezzel egalizálva a két csapat közti különbséget. (5:5 7.perc) A következő perceket gólcsend jellemezte, mindkét kapus hatalmas védéseket mutatott be, de a Fejér B.Á.L. megtudott lépni újra kettővel. Barna János Dániel a következő támadásnál tudott kozmetikázni az eredményen, majd Balogh Botond labdaszerzése után Szabó Tas az ellenfél hálójába talált, így újra döntetlen lett az állás. (7:7 17.perc) Éles József a következő támadás alkalmával kikérte első idejét. Az első félidő derekán egy ideig felváltva születtek a gólok, azonban az akadémisták több helyzetet is kihagytak így a vendégek visszatudták venni a vezetést. (8:10 24.perc) Dinko Dankovic időkérése jót tett a hazaiaknak, hiszen Jajic Damjan góljával visszajöttek a fiatalok egy gólra, majd Reidmár Dominik szenzációs védésével már a döntetlenért támadhatott újra a Veszprém Handball Academy. A mérkőzés utolsó perce még egy hazai és 2 vendég gólt szült így 3 gólos ” Éles” vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok. (11:14 30.perc)
 
A második félidőt 2 fős emberelőnyben kezdték a vendégek és gyorsan be is találtak, ezzel már 4 gólra növelve a csapatok közti különbséget. Mindkét csapat kemény védekezést tanúsított, de ez az eredmény különbségén nem változtatott. (13:17 36.perc) Szabó Tas a második félidő félénél megszerezte második két perces kiállítását, így az akadémisták újra emberhátrányba kerültek. A találklozót ekkor a lassabb tempó jellemezte, de a hazai csapat még mindig 4 gólra volt az ellenféltől, így Dinko Dankovic második időkérését is felhasználta. (17:21 43.perc) A pár perc pihenő jót tett a hazaiaknak. Barna Dániel góljaival vissza kapaszkodtak akadémisták 2-re. Éles József ekkor időt kért.  Úgy tűnt Bene Zsomborék védekezése összeállt, a fiúk keményen fókuszáltan mozogtak a falban olyannyira, hogy Bőti Dominik labdaszerzését és gólját követően 1-re zárkózott fel a piros mezes Veszprém. A vendégek igyekeztek passzívig támadni, és gólt is tudnak szerezni a mérkőzés hajrájához érve.  Az utolsó 3 perc nagy izgalmakat hozott, Bene Zsombor betörés góljával Dinko Dankovicék átvették a vezetést. (23:22 57.perc) Feszült pillanatokat élhetett át a közönség. Mindkét csapat teljes gőzzel támadott, majd vendégek betaláltak ezzel egalizálva az eredmény. Két idő kérést követően a mérkőzés utolsó másodpercei gólt már nem hoztak, így döntetlennel zárult a találkozó. (23.23 60.perc)

PARTNEREINK