Oktatás

Veszprémben több partneriskolával büszkélkedhet az akadémia, melyek a sportolók tanulmányainak méltó helyszínéül szolgálnak.
 
 
 
Vetési Albert Gimnázium
8200 Veszprém, Kemecse utca 1.
 
A Vetési Albert Gimnázium a Közép-dunántúli régió rangos közoktatási intézménye: Veszprém megye 3. legjobb gimnáziuma a kompetenciamérések, érettségi és felvételi eredmények alapján, az OKTV országos eredmények alapján pedig a legjobb 10 intézmény között tartják számon.
 
Két tanítási nyelvű iskola, európai színvonalú oktatással, melynek alapvető céljai a klasszikus, humanista gimnáziumi eszmények megvalósítása és a 21. századi oktatási-nevelési követelmények biztosítása. Kiemelten fontos, hogy a diákokat a képességeiknek megfelelő legmagasabb tanulmányi szintre juttassák el, az iskolában töltött évek alatt személyiségük harmonikus egységgé formálódjon. Mindemellett nagy hangsúlyt fektetnek a testi-lelki egészségre, a közösségi szemlélet formálására is.
 
Elhelyezkedését tekintve Veszprém város zöldövezetében, kiváló közlekedési helyzetben található. Parkosított udvar, nagy belső terekkel rendelkező korszerű épület,  természettudományos labor, valamint kémia-, biológia- és informatika szaktantermek jellemzik. Kiválóan felszerelt tornacsarnok, konditerem, szertorna-terem és sportpályák biztosítják a tanulók számára a testi- és szellemi fejlődést.
 
Képzési kínálat:
  • Emelt szintű biológia képzés
  • Emelt szintű angol nyelvi képzés emelt szintű fakultációs 2. nyelvvel
  • Emelt szintű német nyelvi képzés emelt szintű fakultációs 2. nyelvvel
  • Általános gimnáziumi képzés
  • Spanyol-magyar két tanítási nyelvű képzés
  • Francia-magyar két tanítási nyelvű képzés
 
 
Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium
8200 Veszprém, Tüzés utca 42.
 
A Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium gimnáziumi profiljainak megfelelően célul tűzte ki olyan diákok képzését, akik képesek az önálló, kritikus gondolkodásra, és rendelkeznek a továbbtanuláshoz és a versenysportokhoz szükséges kompetenciákkal egyaránt. Az iskola nagy gondot fordít a tehetséges, jó képességű tanulók segítésére tehetségük kibontakozásában. Változatos módszerekkel készítik fel a tanulókat a kétszintű érettségire és tehetségük, képességeik, szerint az egyetemi szintű továbbtanulásra, illetve az érettségire épülő szakképzésbe való bekapcsolódásra.
 
Az intézmény 2011-től a Telekom Veszprém regionális utánpótlás-nevelésének bázisiskolája, 2013-tól köznevelés típusú sportiskolaként működik. 2017-től pedig a tizedikes kézilabdázók iskolai keretben játékvezetői képzésben vesznek részt.
 
Képzési kínálat:
  • Nyelvi előkészítő és gimnáziumi sportosztály (5 évfolyamos, angol vagy német nyelv)
  • Általános gimnáziumi osztály (4 évfolyamos)
 
 
8200 Veszprém, Eötvös Károly utca 1.
 
Az iskola tiszta profilú szakképző intézmény, ahol 26 osztályban, 7 szakmacsoportban folyik az oktatás. Az intézmény alapfeladata a szakképző iskolai és technikumi nevelés-oktatás, felnőttképzés. Az új szakképzési rendszerben a diákok ágazati alapoktatásban vesznek részt, majd a megszerzett ismeretek birtokában a speciális szakmai ismereteket duális gyakorlati képzésben sajátítják el. 
 
Az iskola fő feladatának tekinti a választott szakma iránti elkötelezettség erősítését, a valós élet- és munkakörülmények hiteles bemutatását a külső partnerek bevonásával. Cél, hogy a tanulásból a munkába való átvezetés tudatos tevékenységként sikeres legyen, a munkaerő piaci igényeknek megfelelően, kiváló szakembereket képzésével.

A szakképző iskolai képzés négy szakmacsoportban zajlik: építőipar, elektronika és elektrotechnika, fa-és bútoripar, gépészet. Oktatott szakmák:
  • Asztalos
  • Ács
  • Festő, mázoló, tapétázó
  • Kőműves
  • Hegesztő
  • Villanyszerelő

PARTNEREINK