Várpalotai BSK
25
Veszprém Handball Academy U20
40
FU20 I. osztály - Nyugat
(16. forduló)
Feb. 15. Csütörtök, 18:30
Gál Gyula Sportcsarnok | Várpalota
Játékvezetők:Kovács Tibor, Mándli Balázs
A hazai csapata nyitotta meg az esti párbajt, és hamar begyűjtöttük első góljukat is ezzel, de a túloldalon a Szökrényes által kiharcolt emberelőnyből és hetesből Gáncs-Pető húzta be a mi első találatunkat. Nem telt el sok idő a második hazai gólig, de Szökrényes gyors indításból hozta újból egálra az eredményt. Gáncs-Pető duplázott a folytatásban, így hamar átvettük a vezetést, de a Várpalota szorosan a nyomunkban volt. Edwards és Fenyő egy-egy bepattanó góllal növelte a veszprémi előnyt, a 8. percben 5-6 volt az állás. Gáncs-Pető megszerzett labdájából Apró szépen betört, így ő is feliratkozott a gólszerzők listájára, Várady-Szabó pedig a túloldalon őrizte a hálónkat. A 12. perc végén Edwardsot küldték kispadra két percre, majd szabálytalan zárás miatt jutott heteshez a Bányász csapata, így 6-8-ra módosítva az aktuális eredményt, majd egy egészpályás találattal jöttek fel egyre. Ennek szerencsére nem sokáig örülhettek, hiszen Szökrényes egy újabb gyors indításból szerzett góllal, majd Zvolenszki a Veszprém tizedik találatával növelte a különbséget a játék negyedénél (16. perc, 7-10). Várady-Szabó szép védése után Szökrényes ismét megállíthatatlanul vette be az ellenfél kapuját, ezután már időt kért a Várpalota csapata. Az ezutáni lövés nem ért célba, így ismét mi támadhattunk, de egymás után kétszer is meghiúsult a kísérlet. Várady-Szabótól újabb szép védést láthattunk, majd Halupka juttatta túl a labdát a gólvonalon. A mérkőzés harmadánál nyugodt játékkal és magabiztos előnnyel rendelkeztünk (20. perc 7-13), Báder és Turza gondoskodott a hasonló folytatásról. Várpalotai részről is apránként érkeztek a gólok, de a markáns különbséget tudtuk tartani. Öt perccel a félidő vége előtt Halupka kétszer is betalált, Gulyás István pedig kikérte első taktikai egy percét. Vegyes teljesítménnyel tudtuk befejezni az első játékrészt, hiszen több kísérletünk is kudarcba fulladt, ennek ellenére Báder és Szujó egy-egy gólt behúztak, Várady-Szabó pedig egyszer hárított, így harminc perc után a meccs részeredménye: 11-20.
 
Némi pihenő után a Veszprém folytathatta a támadások sorát elsőként, ám sajnos kipattant a labda az oldalvonalon, így a Várpalota indulhatott meg. Az első két percben azonban egyik csapat sem tudott túljutni a másikon, felváltva jöttek a támadási kísérletek, a 3. perc végénél Edwards lövése törte meg a jeget, egyben két percnyi emberelőnyt is kiharcolva csapatunknak. Ezzel nem tudtunk jól sáfárkodni, a Bányász hálóőre rendre megfogta a lövéseinket, sőt, fokozatosan kezdett felzárkózni a hazai keret. Szökrényes a védekezésben és a gólszerzésben is aktívan kivette a részét, Turza középről, Szujó és Gáncs-Pető pedig a szélről vette be a várpalotai kaput, Várady-Szabó pedig jó reflexekkel őrizte a miénket. A meccs háromnegyedénél Turza szerzett nekünk kétperces létszámfölényt, majd a 30. veszprémi gólt is (45. perc, 17-30). Zvolenszki gólja után a Várady-Szabót váltó Kovács is bemutatkozott a kapuban egy védéssel, utána viszont némiképp megtorpant mind a támadásunk, mind a védekezésünk. Edwards lövése túlment a gólvonalon, ez adott egy löketet a csapatnak, Halupka előbb hetesből, majd betörésből szerzett gólt. Hat perccel a meccs vége előtt a Várpalota ismét időt kért, ekkor már 15 gólos előnyünk volt velük szemben (21-36). Nem csupán gólt szereztek, de még Turza is kapott két percet. Zvolenszki lőtt át mindenki felett, de kapus híján egyből válaszolt rá a Várpalota. A fináléban Halupka duplázott átlövésből, majd Edwards egy remek testcsellel vette be a Bányász kapuját, így kereken 40 lőtt és 25 kapott góllal fejeztük be a találkozót.
Gulyás István | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U20 csapat
Dícséret illeti a fiúkat, hogy a nagy különbség ellenére nem eresztettek le. Örülök, hogy mindenkinek jutott kellő játékidő és ezt végig is küzdötték a fiúk. Bár voltak technikai hiányosságok és pontatlanságok (főleg a ziccerek befejezésénél), az eremdénnyel viszont mindenképpen elégedettek lehetünk.

PARTNEREINK