Pre-Akadémia | 2025. jún. 21.

Szezonértékelő - U15/A

Nagyon nyitottak voltak az új dolgokra, és minden alkalommal arra törekedtek, hogy az adott feladatokat, gyakorlatokat a lehető legjobban, legprecízebben hajtsák végre.
Tartalmas és tanulságos szezonon van túl U15-ös veszprémi csapatunk. Iváncsik Gergő tanítványai az idény során összesen 27 mérkőzést játszottak, melyeken 19 győzelmet, 1 döntetlent és 7 vereséget könyvelhettek el. A fiúk 782 gólt szereztek, miközben 591-et kaptak, ami jól tükrözi a szezon intenzitását és a mérkőzések komolyságát. Az idény lezárultával Iváncsik Gergő értékelte nemcsak az elmúlt egy évet, hanem az egész hároméves közös munkát is.
 
 
Már közel három éve foglalkozol a gyerekekkel napi szinten, hétről hétre. A szezon felénél úgy nyilatkoztál, hogy elégedett vagy a fejlődésükkel, a hozzáállásukkal és a teljesítményükkel. Hogyan látod ezt most, a tavaszi idény lezárultával? Tartották ezt a szintet, sikerült további előrelépést elérniük?
Iváncsik Gergő: "Igen ez már a harmadik évem, hogy együtt dolgozhatok a gyerekekkel és hatalmas öröm számomra látni a folyamatos fejlődésüket. Már a szezon felénél is hangsúlyoztam, hogy nagyon lelkiismeretesen dolgoznak és minden feladatot, amit kértem tőlük, maximális odaadással hajtottak végre. Külön öröm, hogy a második félévben még egy szinttel feljebb tudtak lépni és az elmúlt évek során gyakorolt elemeket mostanra valóban sikerült eredményesen megvalósítaniuk. Természetesen előfordulnak kisebb hibák, de ezek természetes részei a fejlődésnek és biztos vagyok benne, hogy ezek is javíthatók, csiszolhatók a jövőben. Összességében nagyon elégedett vagyok azzal a hozzáállással, munkával és eredménnyel, amit idén visszakaptam tőlük. Büszke vagyok rájuk, és bízom benne hogy ezt az utat folytatva még sok szép eredményt fognak együtt elérni."
 
Egy hosszú és intenzív szezon van mögöttetek. Hogyan értékeled az elvégzett munkát összességében? Milyen eredményekre, fejlődési irányokra vagy akár pillanatokra vagy a legbüszkébb?
<>I.G.: "Amit mindenképp szeretnék kiemelni, az a kitartó munka, ami az egész három évet végig jellemezte. Minden egyes játékoson látszott, hogy valóban meg akarják tanulni a kézilabdát – annak minden apró részletével együtt. Nagyon nyitottak voltak az új dolgokra, és minden alkalommal arra törekedtek, hogy az adott feladatokat, gyakorlatokat a lehető legjobban, legprecízebben hajtsák végre. Ahogy elkezdődtek a mérkőzések, örömmel láttam vissza azokat az elemeket, amiket az edzéseken gyakoroltunk. Tényleg igyekeztek átültetni a tanultakat a pályára, és ők maguk is kíváncsiak voltak, hogyan működnek ezek éles helyzetben. Ennek köszönhetően úgy gondolom, hogy mind védekezésben, mind támadásban rengeteget fejlődtek. Ami külön örömet jelentett, hogy az eddigi évekhez képest egyértelműen előrelépés történt a csapaton belüli összetartásban is. Ha egy-egy mérkőzésen nehezebb pillanataik voltak, kisebb gödörbe kerültek, akkor képesek voltak egymást kihúzni belőle. Volt néhány olyan meccs is, amikor nem állt jól a szénánk, de az akarás, a küzdelem és az a csapatszellem, ami az U15 végére szépen kezdett kialakulni, segített abban, hogy megfordítsák az eredményt. Ezek mutatták meg igazán, mennyit értek el közösen az elmúlt három évben."
 
A csapat magja a következő évtől már akadémiai keretek között folytatja a kézilabdát. Szakmai szemmel nézve mit gondolsz szerinted készen állnak erre a váltásra – mind fizikailag, mind mentálisan?
I.G.: "Szerencsére a csapat nagy része megy tovább az akadémiára, ami önmagában is örömteli. Az idei U16-os csapatot elnézve úgy gondolom, hogy a jövő évi U16-os keret egészen más lesz – mind nálunk, mind az egész szezonban. Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan játékosok, akik már jövőre is meg tudják ugrani az U16-os szintet, és szépen beilleszkednek ebbe az új közegbe. Természetesen lehetnek olyanok is, akiknek még egy kicsit több időre lesz szükségük – akár néhány hónapra, vagy egy fél évre –, mire teljesen hozzászoknak az új korosztály tempójához és fizikális kihívásaihoz. De úgy gondolom, hogy nem véletlenül kerültek be az akadémiára. Mindenkiben ott van a potenciál, csak idő és munka kérdése, hogy ez mikor jön ki igazán. Nagyon bízom benne, hogy mindannyian meg tudják majd ugrani az előttük álló akadályokat, és tovább fejlődnek – egyénileg is, csapatszinten is."
 
Most, hogy lezárult a szezon, nyilván a pihenésé a főszerep, de milyen tervek körvonalazódnak a közeljövőre nézve?
I.G.: "A szezon vége felé közeledve már érezhető volt mindannyiunkon a fáradtság, a gyerekek is várták már a pihenőt. Néhány edzés még hátravan, ezeket nagy valószínűséggel én tartom nekik. Azt beszéltük a jövő szezonbeli edzőjükkel, hogy elképzelhető: a nyári szünet elején tartanak majd egy plusz hetet, ahol már ő dolgozik együtt a csapattal. Ez jó lehetőség arra, hogy a gyerekek megismerkedjenek az új szemlélettel, elvárásokkal. Már év közben is voltak akadémiai edzéseik, így az új közeg nem lesz teljesen ismeretlen számukra. A következő szezont már teljes erőbedobással az U16-ban kezdik, ami új célokat, új kihívásokat és egy új szintet jelent számukra. Ahogy többször is hangsúlyoztam nekik: ez már egy olyan korosztály, ahol hétről hétre komoly mérkőzések várnak rájuk, és minden fordulóban teljesítményt kell nyújtani. Ezek már valódi derbik lesznek, ahol meg kell mutatniuk, mit tudnak – mentálisan és fizikálisan egyaránt. Mindazonáltal nagyon örülök, hogy megismerhettem őket és nagyon sok sikert kívánok nekik a pályafutásukhoz itt az akadémiai rendszerben, biztosan találkozni fogunk még egymással."
 

kiemelt támogatóink  

támogatóink